re-flex

(Kétely-válogatás)
SZUBJEKTÍV BEKÖSZÖNTŐ
Úgy van vele az ember, hogy miközben igyekszik mások hitét erősíteni, kételyit eloszlatni, ezeknek a törekvéseknek az törmeléke szép csendesen leülepszik a saját tudatában. Aztán egyszer csak megduzzad, és felszínre akar törni. Jobb ilyenkor a kitörni készülő üledéket írásban leüríteni, hogy ne mérgezze tovább az elméjét. Olyan, mintha ásna egy gödröt, és beleeresztené, ami a lelkét nyomja. Aztán jól elteszi, nehogy azért megsemmisüljön. Mert az ember minden tettében – közvetve, vagy közvetlenül – a saját személyiségének az elmúláson túli fennmaradását célozza. Akkor is, ha ennek tudatában van, és akkor is, ha nincs. Ha az Örökkévaló, soha semmi mással, csak a személyiségünknek a halálon túli fennmaradására vonatkozó ígéretével ajándékozott volna meg minket, már akkor is a feltétlen örök hála és dicsőség illeti meg érte. (Kételyekről készülök írni, mégis egy hitvallással kezdem az írásomat! Ez is az elmúlástól való, bevallott-bevallatlan viszolygás egyik terméke!)
KOZMOGÓNIA 
Tehát, kezdjük mindjárt a legelején! Teremtették a mi világunkat (Kozmoszt), vagy csak úgy lett? Vagy mindig is létezett? Ezeket a kérdéseket – nyilván – soha nem fogják megválaszolni. Ahogyan ezt elegánsan meg szokták határozni: A Kozmosz keletkezése egy szingularitás, aminek (durván leegyszerűsítve) nincs sem eleje, sem vége. Tehát, az alatta, előtte levő dolgok „más dimenziót” jelentenek, ezért (normális ésszel) értelmezhetetlenek. Létezhet akármilyen „szupergyorsító” berendezés az anyag mostani, vagy kezdeti állapotának vizsgálatára, modellezésére, a Kozmosz feltételezett kezdeti állapotát nem lehet eszközökkel imitálni. Sok pozitív utalást lehet a Kozmosszal foglalkozó fizikusok modellszámításaiban találni a teremtettségre, de a gond – szerintem – sokkal mélyebb gyökerű: Szerintem a Teremtő léte is értelmezhetetlen a teremtés előtt. A Teremtő (számunkra) attól kezdve – és éppen abból – érzékelhető, amikor a Kozmosz létrejött. Hogy volt-e előtte, az számunkra – és az egész Kozmosz számára – irreveláns. Így az a kifejezés, hogy öröktől való: értelmezhetetlen. Így a Kozmosz és az Örökkévaló csak egymás összefüggésében értelmezhetők. Ez egy színtiszta szingularitás. Ezzel a gondolatmenettel nem lehetünk „okosabbak”, csupán megállapíthatjuk, hogy itt (is) egy „gubanc” van. (Ezt a poént is le lehet lőni azzal a megállapítással, hogy bizonyított tény: az Örökkévaló most is beavatkozik a teremtés rendjébe, azaz a természeti törvényekkel ellentétes tényeket lehet – nagyon-nagyon ritkán –dokumentáltan, esetenként tapasztalni. Ami azt is jelenti, hogy az Örökkévaló Kozmosznak is Ura.)
IDŐ AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBAN
Eléggé elterjedt vélekedés, hogy az örökkévalóságban már nem létezik az idő. Nemcsak, mint fogalom, hanem ténylegesen is. Egyetlen ellenérvet elég ezzel szembeszegezni: Ha a transzcendencia és a Kozmosz között van kapcsolat (amit éppen az előző részben bizonygattam) akkor szinkronitásnak kell lennie a transzcendencia és a Kozmosz között. Hozzá lehet tenni egy logikai érvet is: Ha van bármiféle tevékenység a transzcendenciában, akkor annak van kezdete és vége. Ha az egyes tevékenységeknek van egymásutániságuk, akkor az is csak időben folyhat le. Ha nem így lenne, akkor az egész transzcendencia csak egy „csipkerózsika-álom” folyamatos megkövültségében létezhetne.
A SZABAD AKARAT
Tapasztaljuk, hogy a Földön az emberek – a lehetőségeik korlátain belül – szabadon teszik a jót, vagy a rosszat. Tapasztalataink szerint a környező világunk jót is, rosszat is hoz ránk. És ezt csak erősen korlátozott mértékben tudjuk befolyásolni. Ahogyan az emberiség eszközei lehetővé tették, az ember egyre több, őt károsító kellemetlen tényező ellen tud védekezni. Vannak a természetnek olyan eseményei (földrengés, vulkán-kitörés), amik ellen (még) nem tudunk kellően védekezni. Amiből – úgy tűnik – azt lehet következtetni, hogy a Természetnek is van „szabad akarata”, nyilván, a természeti törvények adta lehetőségen belül, azok által vezérelve. Ha statisztikát készítenénk, nyilvánvaló lenne, hogy a jó és a rossz egyaránt érinti a „jókat” és a „gonoszokat”. Jézus is mondja, hogy a mennyei Atya „egyformán ad esőt a jókra és a gonoszokra”. Az Örökkévaló egyaránt „megengedi”, hogy megtörténjen a jó, és a rossz is.
Akkor pedig milyen alapon várjuk el, hogy az Örökkévaló „kivételezzen” velünk, és kérésünknek megfelelően, jobb elbánásban részesítsen? Ha pl. megengedte a Soát, akkor milyen alapon várjuk el, hogy a mi kérésünket meghallgassa? Pedig az egyházi énekek tele vannak kivételezésért, meghallgatásért könyörgő fohászokkal, és olyan versekkel, ahol a az író hálát ad az addigi kegyelmes megtartásért. De hát Jézus többször is arról biztosít a beszédeiben, hogy „kérjetek és meghallgatnak”titeket. (Mármint a hívőket.) Ennek az alapján, sokan várják (majdnem azt írtam: elvárják) hogy a kérésük meghallgatásra talál. Nagyon-nagyon sokan tanúsítják, hogy meghallgatták a kérésüket. És nagyon-nagyon sokan váltak attól hitetlenekké, hogy sokszori, és méltányosnak látszó kérésük nem nyert „meghallgatást”.
Most mit gondoljunk? Valljuk azt, amit a Tóra és a Korán, hogy az Örökkévaló „könyörül, akin könyörül”? Ha ez így van, semmi értelme a kéréseknek. Ha kérsz, ha nem, a világ megy tovább a maga útján. Mégis, vannak tapasztalatok, hogy történnek kérés-meghallgatások. A „könyörülök, akin könyörülök” elve alapján? Jézus a csodák kapcsán mondta, hogy azért történnek ezek, hogy jelként meglássák ezeken keresztül Isten dicsőségét. Tehát, egyáltalán nem az illető kérése, vagy érdeme miatt, hanem csak azért, hogy az Örökkévaló ezeken keresztül (is) bizonyítsa: Ő a Mindenható, „minden láthatatlan és látható” Ura.
És mit gondoljunk a meghallgatás jézusi ígéretéről? Legegyszerűbb válasz, hogy ez egy utólagos betoldás. Nagyon nehéz ezt a szövegből kikövetkeztetni. A másik megoldás szerint Jézusnak annyira természetes volt a saját ereje, hatalma (ami a gyógyításaiból is egyértelműen látható volt) nem tételezte fel, hogy a tanítványai – akár csak a gyógyítás dolgában – a másfajta kérések meghallgatásában is ilyen gyengék maradnak. Tehát, ahogyan nem tudnak a mai tanítványai gyógyítani, úgy más kérésük sem kerül meghallgatásra. Valami – igen korán – elveszett! Megtalálható-e egyáltalán valaha? Ilyen szemüveggel nézve a dolgot, a keresztények helyzete, állapota – Jézus szándékaihoz képest – katasztrofális! Eléggé komolyan tudjuk ezt venni?
A „szabad akaratnak” van még egy gyakorlati következménye: nem jósolható meg a jövő. Még az Örökkévaló akaratának beteljesülésében sem. Hányszor szerepel az Ószövetségben is, amikor az Örökkévaló Izrael népére vonatkozóan kijeleni: „Megbántam…”. Izrael népe sokszor „kiprovokálta” ezt a kijelentést. Jézusnál is végig követhetjük ezt a folyamatot. Először a názáreti zsinagógában mondott „programbeszédében” Izraelre vonatkozóan mondja kikért küldetett. Ez az evangélium szövegéből nem látszik, de ha hozzáolvassuk a felolvasott prófécia előtte és utána levő szövegét, egyértelműen látszik, hogy az Örökkévaló Izrael megtérésén és térítő munkáján keresztül szándékozik az egész világot megtéríteni. Jézusnak a pogány asszony kérésére adott válasza is így érthető: Jézus még akkor azt tartotta feladatának, amit a programbeszédében felolvasott. Működése végén már látható a csalódása: „Hányszor akartalak titeket… de ti nem akartátok.” Új koncepció van: „Menjetek el széles e világra és hirdessétek mindenkinek…” Izrael kiesett az Örökkévaló missziós tervéből.
A SZÜLETÉS
Jézus fogantatása és szűztől születése a legkeményebb „falat”, akár a hitetlenek, akár más vallások számára. Még a legmegengedőbb nem keresztény gondolkodók sem tudják megemészteni ezt az egyik legalapvetőbb keresztény tanítást. Azzal érvelnek, logikusan és természettudományosan, hogy a transzcendencia – ha annak létét el is fogadja – nem termékenyítheti meg a fizikai valóságba beleszületettet. A kérdésnek ez az aspektusa feloldható a géntechnológia mai lehetőségeinek ismeretében: ma már lehet olyan átalakítást végezni egy női petesejtnek a női nemet meghatározó kromoszómáján, aminek eredményeképpen egy férfi monozygóta keletkezhet. Ha hormonálisan beindul az osztódás, valódi férfi magzat, majd ebből újszülött lesz az eredmény. Hogy ennek az újszülöttnek közben olyan képességei is keletkeznek, amik a mennyei Atyával való különleges kapcsolatát is lehetővé teszik, már nem okozhat olyan nagy csodálkozást, hiszen a transzcendenssel való kapcsolat igen magas szintjére is képes személyek (pl. próféták) már többször is előfordultak a történelemben. Jézus esetében „csupán” ez a képesség még hatványozottabb mértékben volt jelen, amint azt a róla és csodatevő erejéről szóló beszámolók tanúsítják.
GONDOSKODÁS
Jézus tanítja, hogy a mennyei Atya gondoskodik róluk. Valóban, de úgy, mint a mező virágairól, vagy a fák madarairól: A természeti környezet lehetőségei és a genetikusan belénk kódolt képességek birtokában – amint az emberiség fejlődése mutatja – hatalmas dolgokat tudunk tenni. Csak az a feladatunk, hogy minden embertársunknak adjuk meg ezt a lehetőséget – erre tanít Jézus.
ÁLDOZAT
Az Ószövetségben többször szerepel, hogy az Örökkévaló nem kedveli az áldozatokat. Bűnbánat esetén többször megbocsátott személyeknek, ill. a bűnbánó Izraelnek. Bár a Tóra tele van elvégzett áldozatokkal, és az áldozat bemutatására vonatkozó szabályok garmadával, mégis úgy tűnik, hogy az csak áldozatot hozó/bemutató bebiztosítását jelképezte: „Most már megtettem a magam részéről, ami elő van írva, tehát bocsánatot kell, hogy kapjak”. Az egésznek olyan „hoci-nesze” jellege van, ami teljesen idegen az Örökkévaló és a bűnös ember közötti lehetséges kapcsolattól. Lehet, hogy erre is érvényes Jézusnak a házassági elválás mózesi törvényéről való véleménye: „Csak a ti keményszívűségetek miatt…” Pszichológiailag érthető a bűnért való elégtétel-adás kényszere, de csupán azt a dilemmát hivatott feloldani, ami a jóvátehetetlen (pl. a gyilkosság) bűnöknek a velejárója. De ha az ószövetségi szövegek és az azokból kifejtett logika szerint az áldozatnak nincs értelme, akkor mi van a „keresztáldozattal”? Lehet, hogy erre is érvényes Jézus magyarázata: „Csak a ti keményszívűségetek miatt…”? Elgondolkodtató. Újra kellene gondolni az egész teológiát. (Jézus keresztáldozata akkor is érvényes volna, csak másképpen: mártírhalál, aminek ereje hitelesíti az életét és tanítását, amit tovább hitelesít a feltámasztással. De ez megint egy másik „gubanc”.)
FELTÁMADÁS
Jézus feltámadása/feltámasztása, bár tény, mégis sok kérdést vet fel, ha kicsit is komolyan vesszük a róla szóló híradásokat. Egyszerűen megoldódik a kérdés, ha azt feltételezzük – ami maga is mondott a kereszten: „Ma velem leszel…” – hogy a halálakor mindjárt feltámadt. (Mennyei testben, mint az angyalok, ahogyan később is bizonyította a tanítványainak, a megjelenéseivel, eltűnéseivel.) A (földi) testét pedig az Örökkévaló annihilálta, aminek létező bizonyítéka a turini lepel.

Nehezen, sok rábeszélésre kezdtem a blogolásba. Talán majd megtalálom a "hangomat". Eddig éppen elég volt az eddigi kommunikáciős lehetőségem. Visszahúzódozásom mutatja, hogy sem az iwiw-en, sem a facebookon nem vagyok aktív. Félek minden olyan megnyilvánulástól, ami miatt bárki "megorrolhat". Persze, ebből következik, számomra nem sok közölnivaló marad.  Következő alkalommal féltehetőleg korábbi szövegeimből fogok válogatást bemásolni. Amúgysem izgalmas, mert - remélhetőleg - úgysem olvassa senki. Na, ennyi elég is mára "oszt' jóccakát"!